Közzétéve

2021-10-18

Írta

foodpanda

„Együtt nőttem fel a céggel”

Interjú Probszt Ádámmal, aki a foodpanda legrégebbi kollégája 

 

Minden vállalatnál vannak legek: a legfiatalabb, a legidősebb, a legviccesebb, a legtalálékonyabb, vagy éppen a legtöbb ideje a cégnél dolgozó kolléga, akik mind-mind hozzájárulnak a vállalat sokszínűségéhez. Probszt Ádám, a foodpanda Internal IT Team Coordinatora a maga csaknem 12 évével az a kollégánk, aki a legrégebben csatlakozott a vállalathoz még akkor, amikor körülbelül 30 belsős munkatárssal működött a cég, úgy, hogy ma már több, mint 350 munkatárs erősít minket. Ádámot arról kérdeztük, hogy munkahelyként milyen változásokon ment keresztül a vállalat az elmúlt 12 évben, melyek voltak számára a legnagyobb mérföldkövek és szerinte miért jó a foodpandánál dolgozni.

“2009. január 29. volt az első munkanapom IT gyakornokként a foodpandánál (akkor még NetPincérnél), még arra is emlékszem, hogy egy csütörtöki napra esett.  Mindez pedig több, mint 12 éve történt, azóta pedig változó munkakör mellett, de mindvégig a vállalat csapatát erősítettem és terveim szerint ez még így is marad hosszú ideig” – meséli Ádám, aki ma már Internal IT Team Coordinatorként egy igazán szerteágazó feladatokat ellátó csapat mindennapi munkáját vezeti a foodpandánál. Legyen szó gépbeszerzésről, irodai hálózat tervezéséről, partnereszközök supportjáról vagy éppen a munkatársak mindennapi IT problémáinak megoldásáról, Ádám és csapata ott van, hogy segítsen.

Ádám tényleg elmondhatja magáról, hogy a céggel együtt fejlődött az évek során. Mind tapasztalat és tudás, mind feladatkör tekintetében folyamatos változás és fejlődés határozta meg az elmúlt éveit. Már az első időszakban IT kisegítőből rendszergazdává vált annak minden felelősségével. Egy ilyen jellegű cégnél rengeteg biztonságtechnikai feladatot is meg kell oldania. Volt alkalma a korábbi NetPincér platformot is működtetni, ma pedig már a teljes cég IT rendszereinek működtetését látják el hat kollégájával, akiknek mindennapi feladatvégzését ő koordinálja.

Ádám még élesen emlékszik arra, amikor a cég székhelye egy 300 négyzetméter körüli lakásban volt a Dohány utcában. Számára az egyik legnagyobb változást az jelentette, amikor a lakásirodából a mai Czuczor utcában található irodaházba költöztek. Itt érezte először, hogy már nem egy kkv-nál dolgozik. “Hirtelen informatikai szempontból is óriásit fejlődtünk, eltűntek az össze-vissza kábelezett routerek és modemek és egy normális irodai hálózatra váltottunk komoly technológiával és berendezésekkel, amelyek beüzemelése az én feladatom volt” – meséli visszaemlékezve. Ádám azt is megosztotta velünk, hogy elsősorban a jó légkör és a kollégák segítőkészsége  miatt dolgozik már 12 éve nálunk. Persze a folyamatosan változó környezet, a szakmai kihívások és a munkájához biztosított nagyfokú szabadság is napról napra motiválja, még akkor is, ha néha egy-egy probléma még a mai napig meg tudja izzasztani. De ilyenkor mindig arra a mottóra gondol, amit még a cég egyik alapítója emlegetett régebben: nem az a kérdés, hogy mi a probléma, hanem az, hogy hol tudok segíteni.

Szerinte egyébként a foodpanda elsősorban olyan szakembereknek való, akik szeretik a pörgést, mert itt tényleg fel kell venni a ritmust. Nyitottnak kell lenni az új megoldásokra is és ismerni kell a legfrissebb innovációkat, különösen IT területen. Ő a kezdetek óta időt szakít arra, hogy figyelje a szakmai trendeket és munkatársait is erre biztatja. Személyiségi jegyek tekintetében nem árt szerinte az empátia, illetve a jó priorizációs készség is előnyt jelent az új kollégák felvételénél. 

Ádám büszke arra, hogy ő és a csapata a szakmaiság mellett arra is figyelnek, hogy derűsebbé varázsolják munkatársaik mindennapjait. Ha valaki egy problémával fordul hozzájuk, akkor biztos, hogy arra is számíthat, hogy az IT-s csapat kedves hozzáállásával és humoros életszemléletével jó kedvre deríti. Ugyanez egyébként igaz Ádámra a magánéletben is, nagyon szeret a társaság középpontjában lenni és megnevettetni másokat. És bár van, hogy a munka a szabadidő rovására megy, de amikor csak teheti, sportot néz vagy űz: számos sportágban kipróbálta már magát, az utóbbi időben pedig a foci, a bicikli és a kosárlabda jelenti számára a legjobb kikapcsolódást.