Közzétéve

2022-03-25

Írta

foodpanda

Gyere velünk a panda market kulisszái mögé

A foodpanda élelmiszerüzlet-hálózatának egyik üzletvezetőjét és műszakvezetőjét kérdeztük a mindennapjaikról:

 

2020 decemberében indult el a panda market (akkor még NetPincér market) szolgáltatása elsőként Budapesten, azóta pedig már az ország számos pontján. Jelenleg 15 raktárból szolgálják ki kollégáink megrendelőinket a foodpanda saját élelmiszerüzlet-hálózatán keresztül. Országszerte már több, mint száz munkatársat foglalkoztatunk a panda marketekben, de kevesen tudják, hogy milyenek is a mindennapok egy ilyen egyedi és innovatív munkahelyen. Ebbe engedünk most betekintést Törőcsik Anita üzletvezetővel és Bálint Csenge műszakvezetővel készült interjúnk alapján.

Anita több, mint egy éve kezdett a belvárosi panda marketünk egyik műszakvezetőjeként, nyolc hónappal később pedig már a ranglétrán előre lépve üzletvezetőként lett tagja újpesti csapatunknak. Pályaváltóként vágott bele a számára is ismeretlen munkába, hiszen előtte több, mint egy évtizedet töltött el a vendéglátásban. Egy stabil és kiszámítható munkahelyet keresett, ahol nemcsak biztos állása lehet, de új feladatokban is kipróbálhatja magát. Egy barátnője ajánlásával találta meg a panda marketet, ahol egy telefonos interjú, egy kognitív teszt és egy személyiségteszt után jutott el a személyes interjúig és ajánlatadásig, onnantól pedig nem volt kérdés, hogy minket választ következő munkáltatójának. Úgy gondolja, hogy ezt a munkát teljesen neki találták ki. 

Csenge a gimnáziumi érettségit követően először diákként csatlakozott a panda market csapatához tavaly májusban, novembertől pedig teljes állású műszakvezetőként horgonyzott le nálunk. Mint mondja, már a kezdetektől azt érezte, hogy megtalálta a helyét, amit nagyban köszönhetett annak is, hogy a korábbi diákmunkáihoz képest teljesen más volt a panda market munkatársainak hozzáállása. Nyitottan és türelmesen segítették végig a betanulás útján, és azóta is érzi, hogy ha jól dolgozik, azt valóban elismerik felettesei is.

Pályaváltóként is kamatoztathatjuk eddigi tapasztalatainkat

Anita kiemelte, hogy bár sok mindenben más ez a feladatkör, mint a vendéglátás, mégis nagyon sok ott megszerzett tapasztalatát kamatoztathatja a panda marketnél a mindennapokban. Ilyen például, hogy itt is többfelé kell egyszerre figyelni, jó munkabírásra és stressztűrőképességre van szükség, és rengeteget számít, ha jó problémamegoldó-képességnek sincs híján az ember. Az üzletben felelősségteljes feladatokat látnak el kollégáink, a csapatmunka elengedhetetlen számukra,  ezért is nagyon fontos, hogy számíthassanak a másikra. 

Harmonikus légkör és fiatalos munkakörnyezet

Anita és Csenge is kiemelte, hogy először furcsa volt, hogy más hétköznapi üzlettől eltérően nálunk nem találkoznak a kollégák vásárlókkal, azonban van ebben pozitívum is. Ez nemcsak plusz feladatoktól és akár problémától mentesíti őket, hanem a kevesebb kontaktusszám miatt a járványügyi helyzetben is nagyobb biztonságban érezték és érzik magukat. Ráadásul – mivel egy-egy egység kisebb – sokkal családiasabb a működésük más üzletekhez képest. A vezetők a kollégák mellett sok diákot is irányítanak, akiket úgyanúgy kezelnek, mintha saját állományú kollégák lennének. A szoros csapatmunka és a családias légkör hatására kimondottan jó a hangulat a mindennapok során. Nem beszélve arról, hogy az egészen fiatal generációval közösen dolgozva oda-vissza működik a tudásmegosztás és egymás tanítása.

Emberi és szakmai szempontból is fejlődést kínál a panda market

Mindketten azt mondják, hogy rengeteget fejlődtek mióta a panda marketnél dolgoznak. Egyrészt, mind a kereskedelem, mind a vezetői készségek terén releváns szakmai tapasztalatokkal gazdagodtak és egy olyan innovatív rendszerrel dolgozhatnak, ami teljesen automatizálja a feladatokat. Emellett pedig azt is kiemelték, hogy emberileg is sokat változtak abból a szempontból, hogy jobb lett a kiállásuk, nem okoz nekik problémát a kritikus helyzetek kezelése és az esetleges konfrontálódás lehetősége sem ejti őket kétségbe, ha ezt követeli meg a helyzet.

Így telik egy napja az üzletvezetőnek

És, hogy mivel is jár a munka a panda marketnél?

Üzletvezetői pozíciójában kiemelten nagy felelőssége van Anitának. Hiszen ezen a szinten vezetőként ő felel az üzlet teljes és gördülékeny működésének biztosításáért és az ehhez szükséges feladatok ellátásáért. Amellett, hogy a foodpanda háttércsapatától megkapja a megfelelő segítséget, egy személyben felelős az operatív működésért, a munkatársak feladataiért, a munkaszervezésért, az eszközökért, az áruellátásért, a hely működésével kapcsolatos pénzügyi kérdésekért, a hely tisztántartásáért és minden fellépő probléma megoldása is hozzátartozik. Napjai igen izgalmasan és mozgalmasan telnek. Üzletvezetőként főként délelőttös műszakban dolgozik, mert ilyenkor merül fel a legtöbb feladat (a panda marketek egyébként reggel 8-tól hajnali 1-ig tartanak nyitva). 7:30-ra érkezve ellenőrzi, hogy minden rendben van-e a nyitáshoz, majd koordinálja a 8 órai napindítást a kollégákkal. Felügyeli az árurendelést és áruátvételt, ellenőrzi a napi takarítást, a hűtőket, szükség esetén egyeztet a foodpanda diszpécser és ügyfélszolgálatos munkatársaival, valamint a vezetői adminisztratív feladatokat is ellátja.

Kiemelt felelősséggel jár a műszakvezető pozíció is

Csenge műszakvezetőként több műszakban is dolgozik. Ő a panda marketekben munkát végző diákmunkások közvetlen felettese és ezért a munkájukat érintő felelősség is őt terheli. Operatív szinten ő koordinálja az áruátvételt, ellenőrzi a beérkező rendelések összekészítésének folyamatát, segédkezik a leltár elkészítésében, ellenőrzi az üzlet tisztántartását, és szükség esetén ő is kapcsolatban áll a foodpanda diszpécsereivel és ügyfélszolgálatával. A munkájával járó felelősséget kifejezetten élvezi és hálás azért, hogy ilyen felelős beosztásban dolgozhat. Csenge azt is elmondta, hogy számára is fontos, hogy a foodpandánál mindenkinek lehetősége van előrébb lépni a ranglétrán, és azt sem titkolja, hogy már megfogalmazódott benne a következő cél, hogy idővel üzletvezető-helyettesi pozícióba léphessen.

Előrelépési lehetőség vertikálisan és horizontálisan egyaránt

A foodpandánál határ a csillagos ég, hiszen mind vertikálisan, mind horizontálisan nyitott a szervezet, és kifejezetten támogatjuk azt, hogy a magasabb szinteket is belső munkatársakkal töltsük fel. Mivel a panda market üzletei folyamatosan nyílnak országszerte, az új munkatársak felvétele sem áll meg. Azok pedig, akiket érdekel egy ilyen izgalmas pozíció, a https://dhfpcareershu.wpengine.com/job-category/panda-market/ oldal állásajánlatai között találhatják meg a panda market aktuálisan nyitott pozícióinak listáját.