Közzétéve

2021-08-24

Írta

foodpanda

Szeretnél a foodpandához jelentkezni? Ez a folyamat vár rád!

Sikerünk egyik kulcsa éttermi és üzleti partnereink, valamint futárpartnereink mellett az a profi szakembergárda, akikkel nap, mint nap azon dolgozunk, hogy több, mint másfél milliós megrendelői bázisunk számára karnyújtásnyi közelségbe hozzuk a világot. Tavaly még 130, ma pedig már több mint 300 kolléga erősíti a központi csapatunkat, és ez a szám folyamatosan növekszik. Jelenleg is számos nyitott pozíció van a cégnél, így arra biztatunk, hogy ha tetszik valamelyik meghirdetett állásunk, akkor bátran jelentkezz, hiszen lehetséges, hogy éppen Téged keresünk! És, hogy hogyan választjuk ki a legszuperebb kollégákat a foodpandánál? Máris mutatjuk!

Állásajánlatainkat elsősorban itt, a karrier oldalon találod meg, de a Profession, a LinkedIn vagy a DreamJo.bs oldalakon is rendszeresen megjelenítjük legújabb nyitott pozícióinkat. A jelentkezést minden esetben a karrier oldalon keresztül várjuk, ahol az adott álláshirdetés legalján találsz majd egy rövid formot. Itt az alapinfók megadásán kívül elolvashatod az adatvédelmi tájékoztatónkat, bejelölheted, hogy a megpályázott pozíció mellett más foodpandás álláslehetőség kapcsán is kereshetünk-e a jövőben, illetve feltöltheted az önéletrajzodat és a motivációs leveledet is. Ezután már csak várni kell arra, hogy a HR csapatunk értesítsen arról, hogy potenciálisan alkalmasnak találtunk-e az adott pozícióra.

Teszteljük az erősségeidet

Hiszünk abban, hogy egy csapat és a vállalat akkor működik a leghatékonyabban, ha adott pozíciókat a megfelelő hajtóerővel és személyiséggel rendelkező jelöltek töltik be. Ezért nagy hangsúlyt helyezünk az egyén megismerésére, mi nem csupán egy interjú során kialakult kép alapján szeretnénk dönteni. Mivel sok speciális pozíciónk van, melynek a tudását csak itt nálunk szedheted fel, így sok esetben nem a konkrét tapasztalatot keressük, hanem leginkább az attitűdöd és a kompetenciáid lesznek leginkább meghatározóak a kiválasztási folyamat során.

A felvételi folyamat egy – pozíciótól függően – 4-5 körös folyamat, melynek első lépése minden esetben egy két részből álló teszt. Az első teszt egy személyiségteszt, mely abban segít minket, hogy felmérjük, mi a Te hajtóerőd. Kíváncsiak vagyunk, hogy hogyan viselkednél egy-egy szituációban, hogyan hozol döntést és mi az a belső hajtóerő, ami nap, mint nap motivál Téged munkád során.  Fontos, hogy nincs jó vagy rossz profil, mindenki egy egyéniség! A felmérés  segít nekünk abban, hogy megismerjük a Benned rejlő erősségeket és még konkrétabban azt, hogy milyen területen tudnánk Veled a leghatékonyabban együttműködni. Jó hír, hogy ennek a tesztnek az eredményeit értékeléssel együtt megkapod a kitöltést követően eredménytől függetlenül, ez segíthet  jobban megismerni saját magadat és a mozgatórugóidat.

A második teszt egy kompetencia felmérés, mely azt mutatja meg számunkra, hogy  a kognitív kompetenciáid milyen mértékben illeszkednek az általunk meghirdetett pozíció követelményeihez. Ebben a körben 12 perc alatt kell  50 kérdésből minél többre helyesen válaszolnod.  Az alapján pedig az a célunk, hogy átlássuk, tényleg neked való-e a meghirdetett állás.

Telefonos előszűrés

Ha a tesztek és az önéletrajzod alapján úgy gondoljuk, hogy megfelelnél a pozícióra, akkor következik az első beszélgetés, egyelőre még csak telefonon. Ilyenkor a HR-csapatunk egyik tagja hívja fel a jelöltet egy 10-15 perces mini interjúra. A hívás során szeretnénk jobban megismerni a szakmai tapasztalataidat, motivációdat és azt, hogy miért szeretnél a foodpandánál dolgozni. Amennyiben a pozíció megköveteli, úgy az angol nyelvű beszélgetésre is ekkor kerül sor. Röviden ilyenkor mi is bemutatjuk  a megpályázott állást, illetve felteheted a kérdéseidet a céggel, pozícióval vagy kiválasztással kapcsolatban.

Szakmai tesztek a kompetenciák felmérésére

Több pozíciónk esetében a telefonos kört szakmai tesztek is követik, amelyet e-mailben küldünk ki a telefonos előszűrést követően. Szeretnénk objektíven látni, hogy a potenciális új kollégáink a mindennapokban is megállnák-e a helyüket a foodpandánál. A feladatok az adott pozíció követelményeihez mérten változnak. Kérhetünk például excel számításokat, problémák megoldását; prezentáció elkészítését; helyesírási / gépírási tesztek elvégzését; vagy akár  angol teszt kitöltését is.

Szóbeli interjúk a célegyenesben

Ha pedig ezen a körön is megfelelsz, akkor nincs más hátra, mint a szóbeli interjú, amely egy, kettő, vagy ritkább esetben három körös is lehet. A járványügyi helyzetre való tekintettel ezeket az interjúkat GoogleHangouts vagy Zoom videó hívások segítségével bonyolítjuk le. Az első alkalmon a HR-csapatunk egy tagja és/vagy  a szakmai vezető vagy csoportvezető vesznek részt. A második körben pedig pozíciótól függően az ágazati vezető, cégvezetőnk vagy akár az ügyvezetőnk is bekapcsolódik a beszélgetésbe. Harmadik körös interjút elsősorban felsővezetői kiválasztás során alkalmazunk, vagy ha speciális tudást kell felmérni. Egyre több csapatnál alkalmazunk úgynevezett team fit interjút is, ahol lehetőséged van találkozni a leendő csapattagokkal is, és ez kiváló alkalom arra, hogy jobban beleláss a csapatok életébe is.

Utolsó lépés az ajánlatadás és a szerződéskötés

Az utolsó körös interjút követően a vezetők és a HR eldönti, hogy a tapasztalatok, feladatok és interjúk alapján szeretnénk e együtt dolgozni Veled. Ezt követően az ajánlatadás következik, mely során a HR keres meg az ajánlat részleteivel. 

Sok sikert kívánunk a felvételi folyamathoz, reméljük, hogy hamarosan Téged is csapatunkban köszönthetünk!